A verseny 2018. április 13-án, Szolnokon volt.
Az eredmények a következők:
Nagy Tímea Zsóka 5.a megyei 3. hely
Rácz Áron 5.a megyei 4. hely




A Föld napját ünnepeltük iskolánkban 2018. április 27-én.
Faültetés, kiállítás, aszfaltrajz

A szentmise 11 órakor kezdődik. Előtte szentgyónási lehetőség is lesz.
Továbbá: lehet gyönyörködni a természeti környezetben, megcsodálni a látogatóbarát búcsújáróhelyet, felzarándokolni a Remetebarlanghoz, elsétálni a Szent László forráshoz. És találkozni a gyalogos és kerékpáros zarándokokkal!
Várjuk az érdeklődőket

2018. április 13-án a Petőfi Sándor Művelődési Házban szerepelt két produkcióval a 2. évfolyam.
A megnyitót a Legyezőtánccal kezdte 6 tanulónk, ének kíséretet diáktársaik adták az Arirang című korai népdallal, mely Korea nem hivatalos himnusza is egyben. A dal 2012 óta az UNESCO szellemi örökség része is egyben. A hivatalos megnyitó után egy kis koreai macis dallal is kedveskedtek a gyerekek a közönségnek. Elénekelték és eljátszották koreaiul és magyarul is a kedves mackócsaládról szóló dalt. Nagyon örültünk a nagy tapsnak, a sok gratulációnak és a végén kapott elismerésnek is, melyet a Koreai Kulturális Központ tánctanára mondott, hogy a gyerekek tánca és éneke megérintette a szívét. A kiállítás részeként a gyerekek munkáit is kiállították.

Felkészítők voltak: Hortiné Tóth Éva, Maksa Szabina és Fáczán Izabella
,, Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.”
(Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg)
A Kutyaszív Állatmentő Alapítványt hívta meg iskolánk alsó tagozata a Fenntarthatósági témahétre. Előadást tartott az alapítvány vezetője Rudas Aranka évfolyamonként a gyerekeknek. Kutyaotthont tartanak fennt a város melletti Homok tanyai erdőben egy tanyán.
A gyerekek bepillantást nyerhettek a kutya eredetéről, gondozásáról, kutyafajtákról.
Köszönjük Rudas Aranka előadását, Bizsu kutya közreműködését, a szülők támogatását!
Kutyaszív Állatmentő Alapítvány honlapja:
http://www.kutyasziv.hu/esemenyek.php

A Lőrinci Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2018 első napjaiban Mátyás király témában hirdetett meg rajz-, és fotópályázatot. A „beküldős” verseny lényege az volt, hogy a diákok jelenítsék meg Hunyadi Mátyást rajzokon, festményeken, vagy egy róla szóló verset, balladát, mondát illusztráljanak szabadon választott technikával.
A megmérettetésen iskolánk több tanulója is részt vett.
Nagy örömünkre Szerémi Fanni (8. évfolyam) felső tagozatos kategóriában harmadik helyezést ért el!

Szívből gratulálunk neki!
Bugyi István József
2018. április 14-én este a Pesti Magyar Színházban 40 fős társaságunk, gyerekek és felnőttek nézte meg a SunCity- a Holnap Tali! című musicalt. A fiatalos, lendületes, kicsit romantikus de izgalmakkal teli darab után a főszereplőkkel találkozhattunk. Egy gyors játékban pólót nyerhettek a gyerekek, valamint lehetőség nyílt aláírások gyűjtésére és szelfikészítésre is. A hangulat fergeteges volt, ismét maradandó élménnyel gazdagodtunk!


A Kalmár László Matematika Verseny megyei forduló eredményei:
Rácz Áron 5.a 3. hely
Pásztor Nóra 6.a 1. hely
Tanczikó Hanna 6.a 2. hely
Ézsiás Réka 6.a 3. hely
Felkészítő: Balogh Zsuzsanna
Eredményeikhez szívből gratulálunk!

Az egri EKMK Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház Járható út címmel új kiállítássorozatot indított útjára, ahol művészeti iskolák mutathatják be diákjaik és felkészítőik képzőművészeti munkáit.
Nagy örömünkre a sorozat első bemutatkozója a jászfényszarui IV. Béla Katolikus Általános Iskola és AMI volt.
A kiállításon 60 diákmunka szerepel, illetve tanáruk, Bugyi István József 10 grafikája.
A megnyitón Gyöngy Csilla köszöntötte a tárlatlátogatókat, majd ezt követően cimbalmon játszott Horváth Áron, illetve verset mondott Berze Anna.
A megnyitóbeszédet iskolánk igazgatója Lovászné Török Magdolna mondta el.
A fényképeket Kovács Marcinak köszönhetjük.
A kiállítás május 16-ig lesz látogatható!

