Új kollégák köszöntése

Szeptembertől négy új kollégát köszönthetünk iskolánkban. Fogadják szeretettel bemutatkozásukat!

Szénási Anita vagyok, tanító.

Jászfényszarun nőttem fel, és itt is élek a párommal és a kisfiammal.

A diplomámat 2009-ben angol szakon szereztem, de akkor sajnos nem sikerült elhelyezkednem a szakmában. Nagyon sok idő telt el azóta, de szerencsére most kaptam egy lehetőséget arra, hogy azt csináljam, amit mindig is szerettem volna.

Így ettől az évtől én is erősítem a helyi iskola alsó tagozatos tanítóinak csapatát, ahol éneket, technikát és angolt fogok tanítani. A kollégákkal egyeztetve nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a közel 20 év alatt az angol nyelvtudás oktatása is változott, hiszen inkább a játékos, interaktív módszereket alkalmazzák.

Ezzel egyetértve bízok benne, hogy az angol nyelv logikájára való átállást, az angol nyelv szeretetét egy pozitív, megerősítő légkörben tudom majd átadni a kisiskolás gyerekeknek.

Nagy Andrea vagyok, és nagy örömmel csatlakozom az iskola közösségéhez.

 Tanítóként fogok dolgozni, elsősorban az első osztályos gyermekek mindennapjait segítve és kísérve. Pedagógusként különösen közel áll hozzám a kisebb gyermekek világa, hiszen nagyon fontosnak tartom, hogy az iskolakezdés élményekben gazdag, biztonságos és szeretetteljes időszak legyen számukra.

A település egyáltalán nem ismeretlen számomra: 28 évvel ezelőtt már dolgoztam itt más területen, így külön öröm, hogy ennyi év után ismét itt lehetek, immár pedagógusként. Jó érzés egy olyan helyre visszatérni, amelyhez a szakmai múltam egy része is kötődik. Több évtizedes tapasztalattal rendelkezem az oktatás és a gyermekekkel végzett segítő munka területén. Munkám során mindig igyekszem a gyermekeket egyéniségként, saját szükségleteikkel és értékeikkel együtt látni. Azért választottam ezt az új lehetőséget, mert úgy éreztem, hogy szeretnék ismét közvetlenül, a mindennapokban gyermekek között dolgozni. Szabadidőmben szeretek a természetben lenni, kertészkedni, gyógynövényekkel foglalkozni, főzni és új dolgokat tanulni. Szeretem az őszinte emberi kapcsolatokat, a humort és a vidám pillanatokat. Fontos számomra a folyamatos fejlődés, ugyanakkor hiszek abban is, hogy a gyermekekkel való munkában a türelem, a következetesség és a szeretetteljes légkör legalább olyan fontos, mint a szakmai tudás.

A jövőben szeretnék aktív tagja lenni az iskola közösségének, és remélem, hogy a gyermekekkel, a szülőkkel és a kollégákkal együtt sok szép élményt és sikert élhetünk majd meg. Nagyon várom, hogy megismerhessek mindenkit, és hogy együtt kezdhessük meg ezt az új közös időszakot!

Ludmány Annának hívnak, de a legtöbben mégis Panninak vagy Panni néninek szólítanak. Szeptembertől magyart fogok tanítani a helyi általános iskolában.

 Két éve költöztem a családommal Budapestről Boldogra. Van egy kétéves kislányom, akivel együtt járunk majd át Jászfényszarura, mivel ő meg itt kezdi a bölcsődét. 

Az egyetemen magyar és lengyel szakon végeztem, és bár a lengyelt nem használom nap mint nap, azért Lengyelország (főleg Krakkó, itt voltam 1,5 évet ösztöndíjjal) és a lengyelek most is a szívem egyik fontos csücske! Ilyen szívcsücskök még: a néptánc, az éneklés, a biciklizés, a zarándoklatok, a komolyzenei koncertek és a kenyérsütés. Fontos és meghatározó tényező életemben a Jóistenben való hit, ami nélkül most egész biztosan nem lennék az, aki vagyok. 

A tanárságban azt szeretem a legjobban, hogy elképesztően sokrétű, és a tanítás csak egy kis rész az egészben. Mert egyszerre vagyok magyartanár, pszichológus, színész, detektív, gyóntatópap, diktátor, békítőbíró és még sorolhatnám. 🙂 Minden szerepét szeretem, de a legjobban mégis mindezek mögött a művészt, akinek minden dacos kiskamaszban meg kell látni az értékes, tehetséges, boldog felnőttet, és vésőjével úgy farigcsálni, hogy ezt ő is meglássa, s így egyre közelebb kerüljön hozzá az együtt töltött évek során.

Szabó Tamásnak hívnak.

Már több mint 10 éve élek Jászfényszarun családommal. Jászberényben végeztem Tanító szakon, Testnevelés műveltségterületen. Tanítási gyakorlatomat is itt Jászfényszarun végeztem. Az élet úgy hozta, hogy a Hatvani Robert Bosch Zrt-nél helyezkedtem el, ahol közel 5 évet dolgoztam. Családalapítás miatt váltottam és 7 évet épületgépészként töltöttem. Helyben szerettem volna elhelyezkedni, a Samsung Zrt-nél pedig felvételt hirdettek. Itt közel 2 évet dolgoztam a készáruraktárban. Már több éve szóba került otthon, hogy pedagógusi pályára lépjek. Most éreztem azt, hogy itt az ideje, hogy Tanítsak. Szabadidőmben szeretek kirándulni a családommal. Fontosnak tartom a család és iskola kooperációját a gyermekek érdekében, szakdolgozatomat is ebben a témában készítettem el.

Célom, hogy minél több gyerekkel megszerettessem a mozgást. 2026/2027-es tanévben: 2.a,2.b osztályban napközi nevelő és az osztályfőnökök helyettese leszek. 3.b-ben testnevelést, illetve 2. a-ban Ének-zenét fogok tanítani.

Kívánunk az új kollégáknak érdeklődő, mosolygós arcokat! Jó munkát, új felfedezéseket  iskolánk tanulóinak!

A cikket lejegyezte: Fáczán Izabella, tanító

Kategória: Egyéb | Új kollégák köszöntése bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kategória: Egyéb | bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Jutalomkirándulás 2026

Szarvas – Gyula – Nagykőrös

Köszönjük Jászfényszaru Város Önkormányzatának a támogatását ahhoz, hogy 3 tartalmas, élményekkel teli, különleges, vidám napot tölthettünk el!

Kategória: Egyéb | Jutalomkirándulás 2026 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Te Deum -Tanévzáró 2026

A tanév utolsó napján – június 19-én – szentmisében köszönetet mondtunk az elmúlt tanév kegyelmeiért, hálát adtunk a tanév örömeiért és kértük Isten áldását a nyári szünidőre, diákjainkra, családjaikra és pedagógusainkra.

Kategória: Egyéb | Te Deum -Tanévzáró 2026 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

IV. Béla nap

Ma tartottuk meg az iskolában a IV. Béla napot! Változatos programokkal készültünk a gyerekeknek:

Fifa-bajnokság,
Just Dance,
Foci és röplabda,
Nerf-csata,
valamint Bingó!

És volt meglepetés jégkrém is a gyerekeknek!

Kategória: Egyéb | IV. Béla nap bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Végzősök fogadása

Köszönet Jászfényszaru Város Önkormányzatának, hogy köszöntötték és vendégül látták nyolcadikos diákjainkat! Egy kézfogás, a kedves érdeklődés,s az ajándék Napló igazán megtisztelő gesztus a gyerekek számára. Reméljük, hogy a gyerekek további tudással felvértezve visszatérnek városunk közösségét erősíteni.

Kategória: Egyéb | Végzősök fogadása bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Vidám ballagás

Kategória: Egyéb | Vidám ballagás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Felkészültünk! Jöhet a nyári szünet!

Kategória: Egyéb | Felkészültünk! Jöhet a nyári szünet! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Ballagás 2026

AZT KÍVÁNOM NEKED…

Hogy életed boldog napjainak szép emlékét
szívedben mindig hálával őrizzed meg.
Hogy bátran helytállj megpróbáltatásaidban,
amikor a kereszt keményen nyomja válladat,
amikor a csúcs, melyet magad elé tűztél,
számodra elérhetetlennek tűnő ködbe vész.
Hogy minden adomány, mellyel Isten megajándékozott,
az évek során egyre növekedjék benned és segítsen,
hogy akiket szeretsz, azoknak a szívét örvendezővé tedd.
Hogy mindig legyen egy jó barátod, aki érdemes barátságodra,
aki bízik benned akkor is, ha erőd és tisztánlátásod cserben hagy.
Hogy viharokban megálld a helyed, és
mindig Istened közelében lehess.
Jó utat és szerencsés megérkezést!

Kategória: Egyéb | Ballagás 2026 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Ballagási előkészületek

Köszönet a 7. évfolyam szüleinek, tanulóinak, hogy széppé varázsolták a környezetet!

Kategória: Egyéb | Ballagási előkészületek bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva