Piros madárkák és sárga tulipánok

Az esős, borongós délelőttöt mosolygós gyerekek színesítették Jászfényszarun. A Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság meghívására 4. osztályos diákok csoportja látogatott el a bútorfestő szakkör interaktív bemutatójára.

Elsőként megismerkedtek a felnőttek szakköri foglalkozásain készült alkotásokkal, a festett mennyezetkazettákkal, parányi betekintést kaptak a bútorfestésbe, a népi díszítőművészetbe. A diákok rácsodálkoztak a magyar mintakincs egyszerűségére, sokszínűségére – a virágok, a madárkák jelképeire, jelentéseire.

A programot egy mesefelolvasással folytatta a népfőiskola képviselője. Közösségi mesék program keretében a Jászságot képviselő Jászdózsa meséjét hallgatták meg a diákok. Miről is szólhatott volna ez a történet. Nem másról, mint a dósai népi bútorfestő családról, a Holló Műhelyről. S ez már nem mese, hanem valóság – a népi díszítőmesterséggel, a bútorfestéssel foglalkozó család élettörténetét fogalmazták meg a dósai meseköltők egy szívet melengető történettel, hogy emléket állítsanak a Holló Műhely alapítóinak.

A diákok – meghallgatva a „Piros madarak” című dósai mesét – saját maguk is elkészítették kis festett képeiket: elkészültek azok a tulipánok, amelyeket és a Holló Műhely jó hírét messzi földre elvittek a piros madárkák.

Gratulálunk a 4. a. osztály osztályfőnökének Vas Editnek az aktív, példamutatóan érdeklődő tanítványokhoz! Köszönjük Pető Vencelné közreműködő segítségét a programok lebonyolításában. Örültünk, megtisztelő volt Baranyiné Csomor Katalin a Nemzeti Művelődési Intézet munkatársának látogatása is.

Mese, mese, meskete …

Közösségi mesék program 2024. novemberében indult útjára. Célja, hogy a helyi közösségek tagjait közösségi aktivitásra hívja azáltal, hogy megírják saját falujuk, városuk, városrészük meséjét. A program középpontjában a mese, mint közösségformáló eszköz áll, az elkészült mesék pedig segíthetik a helyi identitás erősítését, a közösségi történetek megőrzését.A program keretében 2025. februárjára országszerte 75 közösség és 75 közösségi mese jött létre. Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében három település Fegyvernek, Jászdózsa és Martfű adta be pályázatát a Nemzeti Művelődési Intézet által meghirdetett pályázatra. 
Jászságot a „Piros madarak” dósai mese képviselte, azóta már tudjuk, hogy bekerült Magyarország első közösségi mesék könyvébe – ehhez hozzájárult a  4. a. osztály is.

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.