Iskolánk védőszentjére, Szent Margitra emlékeztünk január 20-án a Nagyiskolában. A szent apáca példamutató életének felidézése után a gyerekek az Éva nénivel tanult dalt adták elő közösen, majd Polatschek Réka előadásában hallhattunk egy verset Szent Margitról.
Kategória:Egyéb| Emlékezzünk Szent Margitra! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Az éjféli szentmise előtt mutatták be az 5. évfolyam tanulói a betlehemes pásztorjátékot. Láttuk a Szent Családot szállást keresni, angyalokat örömhírt vinni, pásztorokat útra kelni… Közelebb kerültünk Urunk születéséhez. Köszönjük a szép előadást a gyerekeknek és a felkészítő pedagógusoknak: Kotánné Kovács Tímea, Pető Annamária és Polatschekné Rimóczi Melinda tanárnőknek!
Kategória:Egyéb| Fel, nagy örömre! – Pásztorjáték 2024 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
A FÉBE és a Diákönkormányzat versenyt hirdetett, amelynek első fordulójában régi, 1990 előtti játékokat gyűjtünk (9-99 éveseknek való) Karácsonykor az új játékok mellett előkerülnek azok is, amelyekkel még a szülők, nagyszülők játszottak. Kérlek benneteket, a szünet utáni héten hozzatok be 1-1 ilyen játékot, hogy ki tudjuk belőlük választani a legrégebbi, legérdekesebb játékokat, amelyekkel indulhat az osztályunk ezen a versenyen. A játékokból az Értéktárban rendeznek kiállítást, amely után visszaadjuk azokat. Jó játékot, jó gyűjtögetést kívánok az ünnepekre!
A verseny további fordulói: 2. feladat februárban egy megkapott 20 kérdéses helytörténeti tippelőt kell kitölteni osztályonként, adott időben és helyen. A két feladat alapján elért első 8 legtöbb pontszámmal rendelkező csapat jut be az iskolai döntőbe (egyenlő pontszám esetén a kisebbik korosztály a kedvezményezett). 3. A döntő május 6-a, a redemptio napja közelében lesz. Osztályonként egy-egy csapat 6 fős lesz. A felkészüléshez március 1-ig segédanyagot kapnak a vetélkedő csapatok.
Kategória:Egyéb| Játékgyűjtés bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
2024. december 18-án a 6. évfolyamos diákok osztályfőnökeik kíséretében a város Gondozási Központjában előadták az első és a harmadik adventi gyertyagyújtásos műsorukat. Az alsó tagozatosak által készített angyalkákkal és a 6. évfolyamos diákok által technika órákon készített fonál fenyőfákkal lepték meg a gondozottakat és gondozóikat is.
Kategória:Egyéb| 6. évfolyam látogatása a Gondozási Központban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
2024. december 14-én a templom kertjében lévő harmadik, örömet jelképező adventi gyertya meggyújtásakor a 6.b osztály tanulói is közreműködtek, verssel, zenével és egy történettel járultak hozzá a rendezvényhez.
Kategória:Egyéb| Harmadik gyertyagyújtás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Az idei Ki mit tud? on is a legkülönfélébb műfajokban és stílusokban mutatták meg a gyerekek zenei, táncos, művészi, komikus, kreatív, érzékeny tehetségüket, melyek önmagukban is egy-egy gyöngyszemet jelentenek, s büszkék vagyunk rájuk, hiszen minden produkcióban megmutatkozik iskolánk diákjainak különleges és utánozhatatlan egyénisége. 360 diákot láthattunk a színpadon.Örömmel nyújtottuk át karácsonyi ajándékként, s jóleső szívvel láttuk a családtagokat, ismerősöket ezen a meghitt együttléten.
Köszönet azoknak, akik elfogadták meghívásunkat!
Kategória:Egyéb| KI MIT TUD GÁLA a szeretet jegyében bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva