2025/2026.

„Terád vár egy szép ország
Nincs ott többé könnyezés…
Jézus Krisztus vár ott rám…
Isten szép országa ez…
Add át neki életed…”

November az emlékezés hónapja. Emlékezünk mindazokra akiknek élete, ragaszkodása Istenhez példa számunkra. Gondolunk azokra, akik kedvesek voltak számunkra és földi életükben segítettek abban, hogy közelebb kerüljünk a Szeretet forrásához. Mindenszentek ünnepe egyben templomunk búcsúja is.

Szent Imre, Szent Márton, Szent Erzsébet, valamennyien olyan szentjeink, akiknek élete mindig ad lehetőséget arra, hogy korunk gyermekei számára is elérhető és követhető legyen a megszentelt élet.

Az idén is sokféle módon igyekeztünk közelebb hozni és aktualizálni szeretetben eltöltött életüket. Padlóképes foglalkozások, kézműveskedés, rózsák gyűjtése, a nyugdíjas pedagógusok számára karácsonyi ajándék készítése, mind abban igyekezett segíteni, hogy nekünk itt és most, éppen úgy lehetőségünk van szeretni, mint sok száz évvel ezelőtt élő példaképeinknek. Életfeladatunk nem változik: megtanulni a szeretet nyelvét, mindinkább azzá válni, amilyennek Isten lát bennünket.

„Csak Jézusnak szolgálok,

az Ő országát várom,

mert eljön Ő, az Üdvözítő,

Jézus, hatalmas király.”

„Mária hozzád száll imánk…”

Égi Édesanyánk közbenjárásával, ebben a hónapban is sok kegyelemben volt részünk. A hónap elején Szent Ferenc különleges életét, Istenhez és a teremtett világhoz fűződő kapcsolatát dalokon, kézműveskedésen, a Kutyaszív Alapítvány részére adományok gyűjtésén át hoztuk közelebb a gyerekek mindennapjaihoz.

Mária iskolája, október imádsága: a rózsafüzér

A rózsafüzér, más néven olvasó vagy szentolvasó (latinul: rosarium) egyrészt imádság, másrészt az imádság eszköze. Elnevezése onnan származik, hogy a hagyomány szerint az első rózsafüzéreket Szent Domonkos összepréselt rózsaszirmokból készítette – rózsakoszorúnak a Szűzanya számára.

A rózsafüzér a hónap központi gondolata volt. Készíts te is rózsafüzért! címmel az alsó tagozatos diákok számára pályázatot hirdettünk, melyre sok ötletes és szép munka érkezett. A beérkezett munkákból kiállítást rendeztünk, melyet a szünet után tekinthetnek meg a diákok.

Az Egy millió gyermek imádkozza a rózsafüzért imafolyamhoz az idén is rendhagyó módon csatlakozott iskolánk. Hitoktatónknak, Éva néninek kezdeményezésére 24 órás rózsafüzér maraton-ba kapcsolódtak be intézményünk tanárai és diákjai az Egyházközséggel karöltve. A gyerekeket, a szülők jóvoltából, zsíros kenyér és tea is várta a közösségi házban.

„A rózsafüzér nagyon kedves imádságom. Csodálatos imádság! Csodálatos az egyszerűsége és a mélysége (…). Ugyanis az Üdvözlégy Mária szavainak mondása közben elvonulnak lelki szemeink előtt Jézus Krisztus életének fő eseményei. […] s eleven közösségbe kapcsolnak Jézussal – mondhatnánk – az Ő Anyjának szívén keresztül. Ugyanakkor szívünk belefoglalhatja a rózsafüzér e tizedeibe mindazt, ami egy személy, a család, a nemzet, az Egyház és az emberiség életét alkotja. Az egyéni gondokat, a felebarát, s különösen a hozzánk, a szívünkhöz közelebb állók gondjait. Így a rózsafüzér egyszerű imádsága adja az emberi élet ritmusát.” 

(Szent II. János Pál pápa)

Drága Atyám!  Kérünk Téged, áraszd ránk Lelkedet, hogy Benned új erőt nyerjünk és készen álljunk az elkövetkező tanévre. Add, hogy kézzelfoghatóan érezzük és lássuk a Te gondviselésed! Emlékeztess minket arra, hogy munkánk nem hiábavaló, hiszen a jövő nemzedékét látjuk el azzal a tudással és eszközökkel, amelyre a későbbiekben szükségük lesz. Újítsd meg szenvedélyemet bölcsességed megosztására! Adj türelmet a diákokhoz, segíts, hogy tudjak higgadt és jószándékú maradni akkor is, amikor joggal lehetnék dühös! Táplálj bennem együttérzést azok iránt, akiket rám bíztál! Türelmet kérek Tőled a szülők és a kollégák, és saját magam felé is – a tanév rutinjába való visszailleszkedéshez, a különböző szerepek megfelelő betöltéséhez, az elintézendő dolgokhoz. Áldj meg engem, és emlékeztess arra, hogy Te minden nap minden lépésénél velem vagy. Ámen.

Az elmúlt ünnepi tanév lezárása és az idei esztendő nyitányaként az Egyházmegyénk tanévnyitó szentmiséjén iskolánk főigazgatónője, Lovászné Török Magdolna a Szent Gellért díj arany fokozatában részesült. Érsek atya intézményvezetőnk áldozatos munkáját ismerte el ezzel a kitüntetéssel, melyre mindannyian büszkék vagyunk!

A 2025-2026. tanév jelmondata a Szentév mottójához illeszkedik: „ Legyetek a remény zarándokai!” Ennek szellemében indult a tanévünk szeptember 1-én, amikor a szentmisében a Szentlélek kiáradását kértük.

Elkészült iskolánk hitéleti faliújságja, melyen minden kisdiák saját kezű aláírása jelzi, hogy Jézusban bízva végzi feladatait, jár a szeretet ösvényén.

A hónap elején Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepét búcsúi szentmisében köszöntöttük. Településünk temető kápolnájának titulusa ez az ünnep. A felső tagozatos osztályok Dr. Farkas Kristóf helytörténeti előadását hallgathatták meg.

 Szeptember 14-én, a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén két történelmi eseményre emlékezünk: Krisztus keresztjének megtalálására, valamint visszaszerzésére.
A Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe 335. szeptember 13-ára nyúlik vissza, amikor Jeruzsálemben felszentelték a bazilikát, amelyet Nagy Konstantin császár emeltetett Krisztus sírja fölé. A Szent Keresztet a hagyomány szerint Nagy Konstantin császár édesanyja, Szent Ilona találta meg Jeruzsálemben. A keresztet szeptember 14-én ünnepélyesen felmutatták az összegyűlt népnek. Innen az elnevezés: Szent Kereszt felmagasztalása. Az ereklyét, amelyet később elraboltak a perzsák, Hérakleiosz császár 630 körül szerezte vissza és vitte őrzési helyére – a legenda szerint mezítláb, szegényes ruhában, a saját vállán.

Szent Gellért a pedagógusok védőszentje. Emléknapján – szintén hagyomány,  – hogy Gábor atya az iskolánkban dolgozó valamennyi munkatársért ajánl fel szentmisét. Ez a közös ünnep szeptember 24-én volt, mely Horváth Szilárd a gödi Búzaszem Kat. Ált. és Művészeti Isk. alapítójának és vezetőjének előadásával kezdődött. Címe:Búzaszem gyerekekre hangolva. Rengeteg közösségépítő ötletet hallottunk, betekintést nyertünk olyan iskola életébe ahol, a kereszténységre, a magyar néphagyományra, a családi közösségre és a természetre új magyar nevelésimodellt dolgoztak ki. Az iskolába a jelmondatuk: ”Ahogy gyermekeinket neveljük, olyan lesz az ország.”  A szentmisét Gábor atya mutatta be. A közös délután agapéval, kötetlen beszélgetéssel vált teljessé.

„Küldd az isteni szó,

legyen a béke ereje véled.

Járj mint békehozó,

kegyelem hordozó!”