IV. Béla magyar király, iskolánk névadója

IV. Bélát a második honalapítóként nevezi a magyar történelem. Uralkodói teljesítménye nyomán az egyik legjelentősebb Árpád-házi uralkodóként tartjuk számon.

A Jászsághoz és városunkhoz szorosabban a jászok letelepítése kapcsán kötődik. Bár a jászoknak a Magyar Királyság területére való beköltözéséről nincs hiteles történelmi adat, az egyik feltételezés szerint IV. Béla telepítette le őket a tatárjárás kapcsán.

Uralkodása és élete szigorú erkölcsű, következetes királyt és embert mutat, aki fogadalmát megtartva apácának adta lányát, feleségének adott esküjét apja és az uralkodói érdek miatt sem volt hajlandó felbontani, az ország érdekeit mindenek elé helyezte, gyengeségeit képes volt erősséggé változtatni, erősségeit az ország szolgálatába állította. Döntései mellett kitartott, ugyanakkor képes volt a kompromisszumra, ha arra volt szükség.

Városunkban a Rimóczi-kastély mellett szobor őrzi emlékét.

Példája, emberi és uralkodói nagysága, a Jászsághoz és településünkhöz fűződő kapcsolata alapján választottuk iskolánk névadójává.

IV. Béla (1206. november – Nyulak-szigete, 1270. május 3.) II. András király és első felesége, Merániai Gertrúd második gyermeke, elsőszülött fia, Szent Erzsébet bátyja. 1214-ben mint trónörököst királlyá koronázták. 1220-ban Horvát–Szlavónország hercege lett, és apja a niceai görög császár, Laszkarisz Theodor leányát, Máriát szerezte neki feleségül, akivel boldog házasságban élt. (Gyermekeik: [Szt] Kinga, Erzsébet, Margit (†1242), Katalin, Béla, István, [B] Jolán, [Szt] Margit, Konstancia, Anna). András király 1222-ben politikai meggondolásból szétválasztotta őket, de IV. Béla a pápához fordult, akinek közbenjárása eredményes volt, s 1223 őszén visszafogadhatta feleségét. 1226 nyarán Erdély kormányzója és a peremvidéken a domonkosok segítségével a térítés egyik irányítója. 1228 k. kialakította a Szörényi bánságot; a meghódolt Kunország (Moldva és Havasalföld) IV. Béla királyfi kormányzása alá került. 1229 őszén a megkeresztelkedett kunokat megerősítette birtokaikban és szabadságjogaikban. 1233: Kunország királya. Már ekkor megkezdte az apjától elidegenített királyi birtokok visszaszerzését, az adományok érvényének fölülvizsgálatát. Ezt apja halála után a trónra lépve (1235. X. 14.) is nagy eréllyel folytatta, ezért különösen a főnemesség körében népszerűtlenné lett. A királyi méltóság érvényére is vigyázott: megszüntette azt a szokást, hogy jelenlétében alattvalói leüljenek. Nem főbenjáró ügyekben is bevezette az írásbeliséget, fokozta a kancellária jelentőségét, amennyiben nem minden ügyben ítélkezett személyesen. Az uralkodói méltóságra sokat adó felesége mindenben hű támogatója volt. Eszményképe nagyapja, III. Béla volt, aki az írásbeliséget igazi szerephez juttatta. Jellemének szilárdsága nem a hadjáratok vezetésében tűnt ki; nem volt szerencsés hadvezér, de ügyesen ki tudta használni és a maga javára fordítani a nehéz helyzeteket is. Amikor 1241 tavaszán a tatárok (mongolok) Magyarországra törtek, április 11-én a Muhinál vívott döntő ütközetet elvesztette, s híveivel együtt menekülésre kényszerült. A magyarok régi ellensége, Frigyes osztrák herceg április végén magához csalta, majd szorult helyzetét kihasználva, azt a pénzösszeget követelte vissza tőle, melyet magyar területek pusztítása miatt hadisarcként még II. Andrásnak fizetett. IV. Béla pénz hiányában Moson, Sopron, Locsmánd vármegyét zálogosította el Frigyesnek, így szabadult fogságából. 1242. január 19-én a Szentszéktől keresztes hadjárat elrendelését kérte a tatárok dunai átkelésének megakadályozására. Február 2-án a magyar főpapság kérte ugyanezt, sikertelenül. IV. Béla Trau városában talált menedéket családjával. A tatárok március elején egészen idáig üldözték, és kiadatását kérték, de Trau hűséges maradt, a tatárok pedig 1242. márciusában Ögödej nagykán halálának hírére hirtelen visszavonultak. A tatárok pusztításától csak a Dunántúl egyes részei és a hegyeken épült várak menekültek meg. Az ország újjáépítése nagy gondot jelentett. IV. Béla, aki a nyugati országoktól és a pápától hiába kért segítséget; csak ígéretet kapott. Mégis már a következő évben visszaváltotta az elzálogosított vármegyéket, és aránylag rövid idő alatt felszámolta a zavaros helyzetet. Fölfüggesztette a birtokvisszaszerzést, s később is enyhébb módon kezelte ezeket az ügyeket. Az egyre hatalmasabbá váló főnemesség törekvéseinek azonban továbbra is igyekezett gátat vetni, és inkább a szerviensekre, várjobbágyokra (a kialakulóban lévő köznemességre) volt tekintettel. Saját bírákat rendelt nekik, s ezzel megvetette a vármegyei ügyintézés alapját. IV. Béla volt az első magyar király, aki – a tatárdúlás után – a budai Várhegyen épült palotájában kezdett tartózkodni. A domonkosok férfiszerzetét is megtelepítette Budán, a Nyulak szigetén domonkos apácáknak építtetett kolostort, ahová 1252-ben leányát, Margitot adta fogadalomból apácának. 1246. június 15-én az osztrákokkal vívott – egyébként vesztes – csatájában Frigyes herceg elesett. Nagyobb, új veszélyt jelentett Magyarországra II. Ottokár cseh király növekvő hatalma. IV. Béla megegyezésre törekedett vele, házassági kapcsolatokat létesítettek, s Ausztrián megosztozva, 1254-ben Stájerország átmenetileg IV. Béla uralma alá került.

Élete végén trónörökös fiával, Istvánnal támadtak ellentétei, aki 1245-től ifjabb király 1247 és 60 között Stájerorzágban kormányzott Stiria hercegeként. A tartomány elvesztése után IV. Béla nem Istvánt, hanem ifjabbik fiát, Bélát részesítette a trónörökös szokott tisztségében, amikor őt tette Horvát-Szlavónország hercegévé. Megszerezve Nyugat-Bulgáriát 1255-ben IV. Béla Bulgárország királya lett. István az Ottokár-barát cseh politikának ellensége volt; mint jó hadvezér, katonai gyengeséget látott e kényszerű barátkozásban. Háromszor kelt fegyverre apja ellen. 1262-ben Erdély kormányzóságát kapta, s bár többször is kész volt lobbanékonyságát megbánni szüleivel szemben, IV. Béla és komor, energikus természetű felesége csak formailag engesztelődött, valójában rideg maradt. Akárcsak Margit leányával szemben, akire azért haragudott meg, mert mint a kolostori élethez hűséges apáca előbb a cseh Ottokár királyt, később Anjou Károly nápolyi királyt utasította el mint kérőt. IV. Béla lánya hajthatatlanságáért a szerzet vezetőit is felelőssé téve a domonkos rendtől sok kedvezését visszavonta. Nagy csapás volt számára 1269 nyarán Béla fia váratlan halála. Amikor alig egy év múlva követte őt (1270. V. 3.), Esztergomban temették el. A domonkosok mellett a ferenceseknek is pártfogója volt. A királyi tekintélyt az oligarchák túlkapásaival szemben mindvégig meg tudta őrizni, ami utódainak az Anjou-ház trónra lépéséig nem sikerült. A tatároktól szétdúlt Magyarország helyreállításáért, a városok fejlesztéséért és a várvédelmi rendszer kiépítéséért második honalapítónak is nevezik. IV. Béla idejében alakult ki a középkori magyar király címe: Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Halics, Lodoméria, Kunország és Bolgárország királya. 1257-ben említi először oklevél e néven a Szentkoronát.

(A Magyar Katolikus Lexikon alapján)

IV. Béla király tablója

2017. június 15-én a jászfényszarui IV. Béla Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola nagyiskolája újabb értékkel gazdagodott, hiszen ekkor avatták fel Bugyi István József grafikusművész-rajztanár alkotását az iskola emeletén.

 A mély barna akril festékkel készült nagyméretű tabló összesen kilenc mezőből áll, antik papír hatását kelti és késő középkori metszetekhez hasonló, de a pongyola pitypang ábrázolások miatt szecessziós jegyeket is mutató stílusban készült el. A súlypontban három nagy történelmi esemény tűnik fel IV. Béla király életéből.

 A bal oldali oszlopon a király uralkodásának korai eseményei tűnnek fel. A nagy képen IV. Béla 1236-ban fővárosa előtt fogadja az őshazában maradt magyarokat felkereső Julianus barátot, aki nem csak a leszakadt rokonokról, hanem a fenyegető mongol hódítókról is beszámolt. Erre utal a kép feletti középkori krónikából vett rajz, ami a mongol csapatok betörését ábrázolja, alatta pedig a vereckei hágó jelenik meg a király címerével együtt.

 A középső oszlop az 1241‒42-es Tatárjárás eseményeit mutatja be. A felső képen a tatárokként is emlegetett mongol katonák hatalmas serege látszik. A középső nagy képen a muhi csatára utalva a mongol lovasíjász és a magyar lovag látható egymással szemben, míg a háttérben gomolygó füst utal a hatalmas pusztításokra. Az alsó képen pedig a muhi csata emlékhelyének mai látképe tűnik fel.

 A jobb oldali oszlop a pusztítást követő újjáépítésről szól. Legfelül megjelenik IV. Béla mellett Szent Margit alakja, ugyanis az uralkodó és felesége Mária királyné a Tatárjárás szorongatott helyzetében ígéretet tettek Istennek, ha megmenekül az ország, akkor születendő gyermeküket apácának adják. Így is történt és a szent életű királylány a később róla elnevezett Margit-szigeten (ma Budapest része) élt domonkos apácaként, erre utal az alsó kép a Margit-sziget mai látképével. A jobb alsó sarokban pedig Jászfényszaru város címere is feltűnik. A középső nagy kép az ország újranépesítését jelképezi, hiszen a király előtt hódol egy keleties öltözetű férfi. Ugyanis a mongol pusztítás után visszatelepedtek a kunok az országba és feltehetően már kisebb számban jászok is érkezhettek, akiktől az uralkodó az ország védelmezését kérte.

Dr. Farkas Kristóf Vince