Témanap

Nemzeti Összetartozás napja az iskolában

2022. június 3-án iskolánk felső tagozatos tanulói témanapon vettek részt, melynek helyszínéül templomunkat választottuk. A diákok információt kaptak a Kárpát-medence magyarságáról, fényképeket vetítettünk nekik, élménybeszámolót hallhattak, és videóbeszámolót néztek meg a 2022. május hónapban lezajlott két Határtalanul! kirándulással kapcsolatban. A pályázatban részt vevő tanulók a kirándulások utáni emlékeiket, gondolataikat papírra vetették, melyekből ezen a napon megosztottunk néhányat a hallgatóközönséggel. Megemlékeztünk Trianonról, és a békediktátum következményiről is ejtettük pár szót. Szarka Tamás Kossuth-díjas zenész, zeneszerző 2019-ben indított kezdeményezéséhez mi is csatlakoztunk idén, így több, mint 200 fő egyszerre énekelte a Kézfogás című dalt. Az eseményről készült videófelvételt Kotánné Kovács Tímea, a diákönkormányzat vezetője feltöltötte a meghirdetett eseményhez kapcsolódó közösségi oldalra is. Iskolánkban eközben már megtekinthető volt a kirándulások képeiből rendezett kiállítás. Az épületbe visszatérve minden osztály egy-egy vetélkedős feladatlapot kapott, melyet az előzőek során hallott információkra épülve tudtak kitölteni.

Mészárosné Dobák Ildikó szervező tanár