Kedves “online” Szülők!

Iskolánk vezetősége és tantestülete nevében nagy tisztelettel és hálával köszönöm meg együttműködéseteket, amelyet a digitális oktatás kezdeti megvalósításában nyújtottatok. “Tanítónénisen”: NAGY ?
Mindig hangsúlyozom a tanuló-pedagógus-szülő hármas egység jelentőségét az oktatásban, de most igazán egymásra vagyunk utalva.
Az első tapasztalási, próbálkozási fázison túlvagyunk. Megcsináltuk!
Köszönöm azoknak a szülőknek, akik gyermekeikkel, azaz a tanítványainkkal közösen figyelték, végezték a mindennapi feladatot. Tudom, nem volt könnyű!
Várjuk azon szülők, diákok aktivitását is, akiknek még nem sikerült bekapcsolódni a digitális munkaformába, hogy a tanévet a körülményekhez képest sikerrel tudjuk befejezni. Kezdődik egy új hét további szorgalmat, aktivitást, tanulás, tudás utáni vágyat remélve, türelmet feltételezve. Kérem, bizalommal jelezzétek osztályfőnökeiteknek véleményeteket, javaslataitokat, kéréseiteket.
Hajrá! Meg tudjuk csinálni!
Vigyázzunk egymásra!

Lovászné Török Magdolna

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.