D.J.K.!
Kedves Diákok! Hamarosan közeledik Szent Márton ünnepe. Ismerkedjünk meg életével.
Szent Márton élete
Szent Márton püspök ma elsősorban, mint az irgalmas felebaráti szeretet megszemélyesítője él a köztudatban. Az ő nagyságának titka nem annyira szellemének mélységében vagy szárnyalásában van, mint inkább nagyszerű gyakorlati életstílusában. Mélységes, gazdag életprogramban és tettben kivirágzó hite avatta őt Gallia apostolává és képesítette rá, hogy az intelligencia és a kézmíves lakosság után a falusi nép tömegeit is megnyerje Krisztus számára. A galliai Amiens-be osztották be. Itt történt vele az ismert megható köpenyjelenet: kemény csikorgó hidegben egy meztelen, félig meggémberedett koldust látott az útfélen dideregni; habozás nélkül odalovagolt hozzája, válláról lekerítette katonaköpenyét, kardjával kettéhasította, egyik felét odadobta a koldusnak, a másikat pedig vállára vetette és gyorsan elvágtatott. És íme, a rákövetkező éjszaka álmában megjelent neki az Úr Krisztus, vállán az ő félköpenyével, és füle hallatára így szólt a környezetében levő szent angyalokhoz: „Márton, a hitjelölt, öltöztetett engem ebbe a köpenybe”.
339-ben megkeresztelkedett, s ettől kezdve minden igyekezetével azon fáradt, hogy szabaduljon a terhessé vált katonai szolgálattól.
Leszerelése után Márton egy ideig csendes visszavonultságban élt. Szent Hilarius poitiers-i püspök azonban kifogott rajta: diakonátus helyett az egyházirend legalsóbb fokozatára állította és exorcistává, ördögűzővé szentelte. Márton álmában intést kapott Istentől, hogy térjen haza és térítse meg pogány szüleit, akik ismét Pannoniába költöztek. Az engedelmességhez szokott szent szót fogadott. Útközben sok kellemetlen kalandon esett át. Anyját sikerült is rövidesen megnyernie Krisztus számára, de atyjával nem boldogult, végleg megátalkodott, idővel sok más pogányt is megtérített. Ezzel azonban annyira magára vonta az ariákénusok gyűlöletét, hogy utoljára kénytelen volt előlük menekülni. Ugyanígy járt Mediolanumban (Milánó) is. Ekkor néhány hasonló gondolkodású társával szerzetesi együttélést kezdett. Csakhamar számos követőre talált, akiknek sorából idővel sok szentéletű püspök és lelkes hithirdető került ki. Tíz esztendő múlva Isten végzéséből váratlanul nagyobb munkakör tárult eléje. A Szent Lidoritus halálával megárvult tours-i egyházmegye hívei ugyanis őt szemelték ki püspöküknek. Márton először kereken visszautasította a felajánlott méltóságot. Egyhangúlag kikiáltották püspöküknek. Mint püspök mindenben hű maradt önmagához. Megmaradt annak, aki volt. Ugyanaz az alázatosság, ugyanaz az igénytelen ruházkodás. Egy kicsiny félszigeten a Loire folyó kanyarulatban kolostort épített. Az új kolostornak ő maga lett a feje, apátja, regulája és mindenese. Bölcsességével, tapasztalatával, szelídségével és békeszeretetével a legnehezebb helyzetekből is könnyűszerrel megtalálta kivezető utat. Általában Márton inkább a tettek, mint a szó embere volt. Ha megjelent valahol, a romok helyén hamarosan keresztény templomokat épített, plébániákat és kolostorokat szervezett és így biztos alapot vetett művének. Apostolkodásában egyedül Isten ügyét tekintette és nem az emberek személyét. A hatalmasokkal szemben épp oly függetlennek mutatta magát, mint alantasaival. Közbenjárására történt számos csoda, köztük több halott feltámasztása, csak fokozta szavának és példájának hatását.
Szigorú aszkéta életmódjából püspök korában sem engedett. Csaknem állandóan böjtölt, durva darócban járt és éjjel még a legkeményebb télben is puszta földön hált. Körútjain a világért sem ült volna másra, mint szamárra.
Ilyen kemény életmód mellett is a legjobb egészségben élt egész nyolcvanéves koráig. Ekkor azonban hirtelen megrokkant. Érezte, hogy közeleg végső órája. Maga köré gyűjtötte tehát tanítványait, hogy elbúcsúzzék tőlük. Ezek nagy siránkozással fogadták szavait s váltig kérlelték, hogy maradjon még köztük valameddig. „Miért hagysz el minket jó atyánk?” – mondották. „Nem látod, hogy ragadozó farkasok vetik magukat nyájadra? Ha te nem leszel a pásztoruk, ki védi meg őket?” A szent megrendülve hallgatta kedves fiainak sírását és megindultságában így fohászkodott az Úrhoz: „Uram, ha népednek még szüksége van rám, én nem vonakodom a munkától: legyen meg a te akaratod… ha akarod, hogy még tovább is helyt álljak, nem vonom ki magamat és nem hivatkozom roskadó koromra”.
De már csak a lélek volt erős, a test erőit felemésztette a napokig tartó makacs láz. Utolsó szavait az ágya körül őgyelgő sátánhoz intézte. „Mit ácsorogsz itt, kegyetlen fenevad? Rajtam nincs keresni valód. Ábrahám kebelébe jutok.” 397. november 8-án hunyta le örökre a szemét. Holttestét püspöki székhelyén helyezték nyugalomra. Tours azóta a leglátogatottabb búcsújáró helyek egyike lett; Szent Márton pedig a legnépszerűbb szentek közé emelkedett.
Szent Márton könyörögj érettünk! Áldott, szép hetet kívánok nektek!
(Nagy Józsefné tanárnő)
