2017. augusztus 25.
9:00 óra



Te Deum
2017. június 20. 17:00-kor tanévzáró szentmise a templomban.
Utána bizonyítványosztás az osztálytermekben.
Iskolánk legújabb büszkesége: IV. Béla fal
Bugyi István kollégánk alkotása

Itt ARANY minősítést kaptunk, amely továbbjutást biztosított a versenyen.
Az év során összekovácsolódott a csapatunk. A szülők segítsége nélkül nem juthattunk volna el ilyen sok helyre. Köszönjük az önkormányzat és a Fortuna Együttes támogatását!
Végül, de elsősorban pedig köszönjük az iskolának, hogy megadta számunkra a maximális óraszám lehetőségét, és fizette azt a sok kilométert!
Kovács Tímea
Kitüntetés a Főegyházmegyei Tanévzárón
az Iglice Gyermeknéptánc Együttesnek valamint
Pál Bence és Horváth Áron tanulóinknak.
Büszkék vagyunk Rájuk!
Az Iglice Gyermeknéptánc Együttes 1994-ben alakult. Táncosai óvodás, kisiskolás és középiskolás gyerekek. Jelenleg az együttes 4 csoporttal rendelkezik, ahol több mint száz gyermek igyekszik a lehető legalaposabban elsajátítani a magyar paraszti tánc és zenei folklór még élő hagyományait, a táncos szokásokat és ezt a színpadi tánc törvényeihez igazodva hűen bemutatni. Az oktatók fontosnak tartják a helyi hagyományok megőrzését, ápolását, a gyerekek mozgásra, táncos közösségi életre nevelését. Jászfényszaru kulturális életének rendszeres és aktív résztvevői. 2016 őszén bejutottak a Fölszállott a páva televíziós vetélkedő legjobb 12 néptánccsoportja közé. Akik az elismerést átvették:
Pál Bence 8. osztályos tanuló
A tánccsoport kiemelkedő szóló táncosa. Az iskola kiváló tanulója. Hitélete példamutató, lelki élete kimagasló társai közül. Pici kora óta ügyel a szentségek megélésére, az oltárszolgálatban rendszeresen segíti egyházközségünket.
Horváth Áron 6. osztályos tanuló
Tanulmányi eredménye kiváló, szorgalma, magatartása példás. 2016-ban a gyermekeknek kiírt “Fölszállott a páva” televíziós népzenei vetélkedő szólókategóriájának győztese lett cimbalom hangszeren.
Bence és Áron tehetsége, szeretete és alázata a néptánc és a népzene iránt példaértékű lehet mindenki számára.

A Színművészeti ág színjáték tanszakának csoportja egy év alatt figyelemreméltó eredményeket ért el.


