Nyílt napok a szakközépiskolákban

nyílt napok

Kategória: Egyéb | Nyílt napok a szakközépiskolákban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

November havi étkeztetés

étkezés_november

Kategória: Egyéb | November havi étkeztetés bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Bolyai csapatverseny siker

A Bolyai Matematika Csapatversenyt az általános iskolai kategóriában 3-8. osztályos
diákok évfolyamonként szerveződő 4 fős csapatai számára rendezik meg.
A 2017/2018. tanévben a versenyt az egész ország, valamint Kovászna, Hargita, Bihar és Kolozs megye területén hirdették meg.

A megyei fordulót2017. október 13-án volt, ahol iskolánkat a hetedik évfolyamon egy csapat képviselte. A megye legjobban teljesítő évfolyamonkénti hat csapatát  hivatalos eredményhirdetésre hívták be 2017. október 27-én délután Szolnokra, ahol a csapat
tagjai a járásban egyedüliként képviselték iskolánkat. Eredményük: megyei 5. hely

A csapat tagjai: Füle Viktória 7.a, Mészáros Réka 7.b, Nagy Levente és Víg Hanna 7.c
osztályos tanulók.

Felkészítő tanáruk: Szakali János

Eredményükhöz gratulálunk és további sikereket kívánunk nekik! 23364935_1901035339913032_1663590138_n

Kategória: Egyéb | Bolyai csapatverseny siker bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Pályaválasztási fórum

pályaválasztási ankét

Kategória: Egyéb | Pályaválasztási fórum bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Szent László képekben!

A 2017-es év Szent László jegyében telik. Számos program és pályázat foglalkozott
és foglalkozik  a témával szerte az országban. Ennek tiszteletére Jászfényszarun is
megrendezésre került a Szent László témájú rajzpályázat a helyi általános iskolás
diákok számára. Feldolgozhatták a szent életét, ábrázolásait is tetszőleges
technikával, a4-es méretben.

A díjátadásra és kiállításmegnyitóra 2018. szeptember 23-án került sor, a
Mindenszentek templomban, a Szent Gellért napi programsorozat részeként.

Több mint hetven rajz, festmény és grafika érkezett be a pályázatra, melyek közül
öt díj került kiosztásra:

  1. hely: Szerémi Fanni (8. évfolyam)
  2. hely: Kovács Lívia (5. évfolyam)
  3. hely: Mészáros Réka (7. évfolyam)
  4. hely: Bója-Kovács Kincső (4. évfolyam)

Különdíj: Füle Viktória (7. évfolyam)

 Szent László díjazottjai

Szívből gratulálunk a nyerteseknek!

 

Bugyi István József

 

Kategória: Egyéb | Szent László képekben! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Grafikai sikerek ismét!

Idén is megrendezésre került a Kárpát Nemzetközi Gyermek Grafikai Biennálé,
mely egy igen rangos esemény a szakma felnövekvő generációi számára. A tárlat
lényege, hogy nemzetközi szinten két évente tartanak egy seregszemlét, ahol is
azt nézik, hogy a pályázók a képgrafika egyes ágazataiban milyen szinten állnak,
vannak e ezzel kapcsolatban ötleteik és gondolataik. Tematikai megkötés nincsen,
technikai viszont annál inkább. Ez örömteli dolog, hiszen azt jelenti, hogy a
hagyományos grafikának van és lesz is létjogosultsága. A nyári postai forduló után
csak a legjobbakat ítélték kiállításra, illetve az igazán kiemelkedőket még díjazták is.
A díjátadó ünnepségre október 5-én került sor Szlovákiában. A kiállítás anyaga négy
országban kerül majd bemutatásra, végezetül hazánkban, Egerben.

 

Iskolánkból is több jelenlegi és volt diák munkája beválogatásra került:

Szerémi Fanni (8. évfolyam), Dombi Áron (9. évfolyam), Kurunczi Zoltán (9. évfolyam), Mészáros Réka (7. évfolyam), Boda Anna Kiara (6. évfolyam),
Rusai Anikó (6. évfolyam), Nagy Levente (7. évfolyam)

Közülük Szerémi Fanni nagy örömünkre díjazásban is részesült.

Szerémi Fanni munkája a nemzetközi grafikain

 

Szívből gratulálunk nekik! Csak így tovább!

 

 

Bugyi István József

Kategória: Egyéb | Grafikai sikerek ismét! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Madonnák határon belül és túl!

2017-ben megrendezésre került a Tilma Gyermekművészetért Alapítvány
által támogatott XIII. Nemzetközi Gyermekrajz Vándorkiállítás
„Édesanyák dicsérete”, illetve „Legkedvesebb templom,
Szűzanya képem” címmel. A kiírásnak megfelelően első sorban egyházi
témájú műveket vártak a kiírók, mely elvárások templomokat, madonna
ábrázolásokat, illetve az anyaság bensőséges hangvételét feldolgozó
munkákat eredményeztek. Lehetőség volt egyéni és
csoportos részvételre is, valamint a méreteket és a technikát sem kötötték
meg a pályázók számára.

Ünnepélyes, nagyszabású megnyitón kerültek a díjak átadásra
2017. szeptember 23-án.
A programon felszólalt számos egyházi és világi szaktekintély is.

A több száz beérkezett pályamunka között Iskolánk diákjai igen jól szerepeltek.

Díjazottak: Szerémi Fanni (8. évfolyam), Csesznyik Fanni Lara (4. évfolyam),
Kovács Lívia (5. évfolyam)

Kiállítók: Bója Kovács Kincső (4. évfolyam), Cserháti Zsófia (3. évfolyam),
Dobák Károly (5. évfolyam), Farmosi Jázmin (2. évfolyam),
Vitay Zétény (5. évfolyam), Rusai Anikó (6. évfolyam), Peredi Angelika
(5. évfolyam), Peredi Karolina Éva (3. évfolyam), Szécsényi Viktória (7. évfolyam),
Tóth Dorottya (2. évfolyam)

Tilma csonka csoportkép

Gratulálunk nekik és büszkék vagyunk rájuk!

 

 

Bugyi István József

Kategória: Egyéb | Madonnák határon belül és túl! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Határtalanul beszámoló

Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek program keretén belül iskolánk 2818450 Ft-ot nyert, így 47 tanulónk és 4 kísérő pedagógus vehetett részt
2017. szeptember 26-30 között egy Erdély-Sóvidék túrán,
ahol feledhetetlen emlékekkel, élményekkel gazdagodtunk.
Részletes beszámoló a Határtalan menüpontban olvasható.22553800_1876934368989796_729928212_o

Kategória: Egyéb | Határtalanul beszámoló bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Mesélj még!

Az iskolai könyvtár a népmese napja alkalmából mesemondó versenyt hirdetett meg
az iskolai tanulóinak.  A városi könyvtárral közös szervesés volt a verseny, mert együtt emlékeztünk meg a szájhagyomány útján terjedő népmesékről,  nemzeti kincseinkről. A versenyt rendhagyó magyar órák előzték meg, melyeken a népszokások, néphagyományok, népmesegyűjtők voltak a középpontban. Népmeséket  olvastunk  és dolgoztunk fel közösen az órákon. Népmesegyűjtőket kerestek a tanulók, és az általuk gyűjtött meséket olvasták, készítettek illusztrációt a meséhez.

Rábaközi

A versenyre 16 tanuló jelentkezett a z iskolából. A legfiatalabb tanulók a 3.b osztályból voltak Vágner Keve és Nagy Jázmin Abigél. A  hetedik  osztályokból szintén két tanuló vállalkozott a népmese megtanulására.

 A versenyen résztvevők

Nagy Jázmin Abigél 3. b                                                                              Szegény ember szőlője

Vágner Keve 3.b                                                                                       A kolbász, a béka és az egér

Zámbó Ramóna 4. b.                                                                                    A prücsök krajcárkája

Hangya Fatima Fruzsina 4. b.                                                          A három kismalac meg a farkas  

Berényi Bianka 4.b                                                                                              A kakas  és a pipe

Klippán Kata 4.b.                                                                                A kiskakas gyémánt félkrajcára 

Nagy Bálint  6.a                                                                              A szegény ember meg a kutyácska

Bója Kovács Kincső 4.a                                                                                                  A sün

Rácz Boglárka 5. b.                                                                                    A szamárrá változott  barát

Nagy Tímea  5. a .                                                                                                  A király kenyere

Kui Lili 7.c                                                                                                     A nyelves királykisasszony

Polatschek Péter 7.a                                                                                   A szomorú királykisasszony 

Polatschek Dominik 4.a                                                                                                    A só  

 Kulics Mátyás 6.a                                                                                           Gyűszű, fésű, hadd el

Kocsis Imre 5.c                                                                                                       A három kívánság

nm17

A zsűri: Bujdosó Katalin  könyvtárvezető  elnök
            Nagy Ildikó könyvtáros
             Baliné Bazsó Mária könyvtárostanár

Kategória: Egyéb | Mesélj még! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Október 6.

Az aradi vértanúkra emlékeztünk
iskolánkban.

Magdolna Lovászné Török fényképe.

Kategória: Egyéb | Október 6. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva