” Együtt örülünk…
Dalol íme az ég, neked énekel a föld.
Uram, örök Úr, a Te műved az élet.”
A jövő zálogai. A büszkeségeink!

” Együtt örülünk…
Dalol íme az ég, neked énekel a föld.
Uram, örök Úr, a Te műved az élet.”
A jövő zálogai. A büszkeségeink!

Jászfényszaru az Oktatásért Alapítvány újra adományozott az iskolai és gyermekkönyvtárnak, melyet szeretnék megköszönni, íme a könyvek, amit vásároltam az adományból. Köszönjük a tanulók nevében is.
A város képviselő testülete adománnyal támogatta az iskolai gyermekkönyvtárat. Az adományt szeretnénk megköszönni a diákok és a pedagógusok illetve a könyvtárvezető nevében. Köszönjük a támogatást. A könyvek, melyeket nagy örömmel raktam a polcokra.

Nagy örömünkre Iskolánk négy diákja is (Szerémi Fanni-7.c, Dombi Áron-8.a, Kurunczi Zoltán-8.a és Nyers Dániel-8.a) részt vehetett az egri Eventus Üzleti Művészeti Középiskola által meghirdetett
XIII. Egri Csillagok Rajzversenyen, melynek országos döntőjére 2017. január 14-én került sor.

A több napos rendezvény jó alkalom volt mindenki számára, nem csak a megmérettetésre, hanem az ismerkedésre és a kikapcsolódásra is, amit színes szakmai és kulturális programok tettek lehetővé. Köztük volt egy megyei szintű kiállítás megtekintése, valamint több érdekes előadás is.
A gyerekek és kísérőik kedvét a zord időjárás sem szegte, aktívan kivették részüket mindenből.
A verseny hasonlóan zajlott, mint az első, ?postázós? forduló. Gárdonyi Géza mindenki által ismert Egri csillagok című regényéhez kapcsolódóan egy kiragadott jelenethez illusztráció készítése meghatározott idő alatt. Ez volt a kiindulási helyzet, mely annyiban volt komplexebb, hogy a kész munkáknak legalább három figurát meg kellett jeleníteniük. Végeredményképpen könyvborítókat terveztek a diákok, melyekhez az előzetesen elkészített rajzokat vették alapul. Itt ugye szükség volt a jó komponáló készségre és egyes betűtípusok megfelelő ismeretére is.


Diákjaink igen színvonalas munkát végeztek. Olyannyira, hogy Nyers Dániel elhozta az országos második helyet, melyre nagyon büszkék lehetünk! Nyereménye egy ajándékcsomag, mely többek között tartalmazta az elismerő oklevelét, illetve egy hordozható hangszórót is. De ami még fontosabb, hogy ezzel az eredménnyel az esetleges felvételi eljárás egy része alól is mentesülhet.

A fényszarui nebulók tehát ügyes várvédőknek bizonyultak, ismételten. Reményeim szerint maradandó élmény volt számukra, mely még jobban ösztönzi őket a szakmában való további tevékenykedésre.
.

Bugyi István József
Tisztelt Szülők!
A januári étkezési térítési díjak befizetésének ideje:
2017. január 12. (csütörtök) 8-17 óráig
2017. január 13. (péntek) 7-12 óráig
Helye: Nagyiskola
Kérjük az időpontok betartását!
Iskolánk 6.osztályos tanulói 2016. december 21-én városunk Gondozási Központjában élőknek varázsoltak karácsonyi meghitt perceket. A gyerekek saját készítésű ajándékokkal kedveskedtek.



December 19-én délután kedves műsorral örvendeztették meg a művészeti iskola kis zongoristái közönségüket a közelgő karácsony alkalmából. Köszönjük a szép zenét, dalokat és verseket nekik és Pető Edina tanárnőnek!
