Redemptiót ünnepeltük . . .

2015. május 6-án ünnepeltük a redemptio 270 éves évfordulóját. 1745. május 6-án Mária Terézia diplomája tette lehetővé a redemptiót. Ezen a napon emlékezünk meg jász és kun őseinknek arról az erőfeszítéséről és elszántságáról, ami során saját pénzükön megváltották földjüket és szabadságukat. Kivételes és egyedülálló esemény ez a magyar történelemben, mely bizonyítja a jászkun emberek erejét, szabadságba vetett hitét. 2014-ben a magyar országgyűlés ezt a napot emléknappá nyilvánította.

Iskolánkban a 4-6. évfolyamos tanulók az első órában egy rendhagyó történelemórán vehettek részt, melyen megismerték a jászok és a redemtio történetét, és a jászok népével összeforrott mondákat, hagyományokat, a Jász himnuszt. A 2. órában a jász hímzés történetét és motívumait saját készítésű hímzésein Sárközi Jánosné Kati néni mutatta be, Ördög Jánosné Czeglédi Marika jász asszony a jász viseletet, szebbnél szebb darabokkal és érdekes történetekkel tette élővé, a jászok fegyvereit, a redemptióhoz vezető utat pedig Ézsiás István jászkapitány ismertette a gyerekekkel. A 3. órában játékos feladatokkal és totóval mélyíthették el tudásukat a tanulók.

IMG_5662 IMG_5677 IMG_5680 IMG_5683

Kotánné Kovács Tímea

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.