Nyitott Művésztelep volt a Kisiskolában!

A 2016-ban harmadjára megrendezett Jászfényszarui Művésztelep egy délután erejéig a diákság számára is kinyitotta műtermeit, ahol az érdeklődő nebulók játékos képzőművészeti és kézműves feladatokkal találkozhattak augusztus 16-án.

Farkas Rita (Budapest), Ghyczy György (Budapest) és Kun Péter (Kazár) festészeti, illetve grafikai játékokkal kötötték le a gyerekek figyelmét. Az egyéni munkákat, több esetben, száradás után tollal tovább rajzolták, kiegészítették, hogy azok új értelmet nyerjenek. Igazán üdítő tevékenység volt ez minden résztvevő számára.

Aki térben is szeretett volna készíteni valamit, nem kellett elkeserednie, mert Kis Anita (Jászfényszaru) nénivel tudott papírból virágokat hajtogatni, melyeket aztán csokorba is szedtek.

A szóban forgó napon meglátogatott minket Glonczi Rudolf és az ő fotós szakköre, kik lencséikkel végig is kísérték az alkotói folyamatokat.

Láthatóan, minden résztvevő roppant jól érezte magát a nyitott programok alatt.

 

Bugyi István József

 

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.