Hét diák, nyolc elismerés

Eredményes pénteki napot tudhattunk magunkénak április 22-én. Idén először került megszervezésre a Vágfalvi Ottó Képzőművészeti Emlékverseny Balatonfűzfőn. A megmérettetés kétfordulós volt. Első körben Vágfalvi Ottó festőművész munkáihoz készítettek a gyerekek parafrázisokat, átdolgozásokat, melyeket elektronikusan nyújtottunk be a verseny szervezőinek.  A zsűrizés során rövid időn belül fény is derült az országos döntőben való résztvevők névsorára. Nagy örömünkre közöttük volt a IV. Béla Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola nyolc tanulója is.  Végül a bejutottak közül heten vettek részt a balatonfűzfői döntőn. Feladatuk egy választott Vágfalvi festmény részletének továbbgondolása volt. Nem volt egyszerű a feladvány, hiszen egyszerre jelent meg fontos szempontkén a megoldás során a technikai tudás és a megfelelő anyaghasználat mellett a fantázia is. A megoldásra másfél óra állt a nebulók rendelkezésére.
A feladat elvégzése és a bőséges ebéd után a zsűri elvonult meghozni döntését.
A kis csapatunk pedig ez idő alatt felhőtlenül élvezhette a település adta szórakozási lehetőségeket, mint a tájat, egy remek tematikus kiállítást, a játszóteret, a kilátót és a bobot is, melyen a gyerekek és felnőttek együttesen jól érezhették magukat.
Az ünnepélyes eredményhirdetés izgalma alatt kellemes meglepetés ért minket. A bejutott hét diákunk nyolc elismerést zsebelhetett be.

Íme a döntőben résztvevő tanulóink névsora és eredményeik:

Peredi Angelika, 3. évfolyam, korosztályos első hely
Kovács Alex, 3. évfolyam, korosztályos harmadik hely
Mészáros Hanna Zorka, 5. évfolyam, korosztályos első hely
Kovács Márton, 5. évfolyam, korosztályos harmadik hely
Nagy Levente, 5. évfolyam, korosztályos második hely
Dobák Fanni, 6. évfolyam, korosztályos harmadik hely
Szerémi Fanni, 6. évfolyam, korosztályos első hely, Vágfalvi Kata különdíja

8Szívből gratulálunk nekik!
További képek  a Galériában!

Köszönet illeti a kiváló szervezésért iskolánk volt pedagógusát Szabó Erzsébetet, azaz Zsóka nénit.

Bugyi István József
felkészítő

http://www.öböltv.hu/index.php/hirek/balatonfuzfo/3540-vagfalvi-otto-kepzomuveszeti-emlekverseny

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.